2017. február havi bejegyzések

Vendégposzt: Karmikus kötés oldása

 Egy 700 éves ígéret tisztázása

Nem is gondoltam, hogy ilyenről is fogok beszélni Istvánnal – ő jelezte, hogy van rajtam karmikus kötés. Ezen meglepődtem, mert évekkel ezelőtt voltam olyan helyen, ahol elvileg leszedtek rólam minden kötést. Azóta megtudtam, hogy a karmát, a karmikus kötést, karmikus problémát nem lehet egy csapásra feloldani.
István mondta, hogy segít megoldanom ezt. Skype-on és telefonon egyeztettünk a körülményekkel kapcsolatban (helyszín, időpont), sokkal egyszerűbb volt az egész, mint gondoltam. Azt hittem, hogy valami extra “hókuszpókuszra” vagy rituáléra lesz szükség, de nem. Teljesen emberi és érthető volt minden.
István annyit mondott, hogy az 1300-as években létrejött szerelmi kötésről van szó, szerelmi (házassági?) fogadalmat tettem valakinek, és ezt megszegtem. Ennél többet nem tudtam a körülményekről.
A megbeszélt időpont előtt István elmondta, hogy hogyan készüljek fel a kötés feloldására, miket tegyek, miken gondolkozzam, és mikor hívjam telefonon.

A továbbiakban annak a nagy részét másolom be, amit Istvánnak írtam skype-on annak az estének a tapasztalatairól.

“Nem tudom, hogy mennyire lehetséges (azt mondtad, minél hihetetlenebb, annál esélyesebb) – amikor a szobámban ezen a szerelmi kötésen gondolkoztam és elmélkedtem, képek és gondolatok jöttek, amik alapján úgy éreztem, hogy abból az életből vannak, amikor az történt.
Láttam a lányt – nőt? -, akinek ígéretet tettem és nem tartottam be, és a pontosabb körülmények is úgy éreztem, hogy eszembe jutottak, hogy mit ígértem, mit várt és mit nem tettem meg.
Éreztem, hogy ott van, és “beszélgettem” vele.
Akkor hívtalak, amikor úgy éreztem, hogy mindent megbeszéltünk – aszerint a pontok szerint, amit előtte mondtál -, és már mindketten megbékéltünk és megbocsájtottunk a múlt kapcsán.
Valahogy rájöttem-megéreztem, hogy férfi voltam.
A megérzésekkel kapcsolatos kérdések után oda jutottam, hogy úgy gondolom, hogy akkor egy fiatal férfi voltam, még húsz éves sem, azt hiszem szabó vagy valami hasonló mesterséggel, és elmentem katonának. És amikor elmentem katonának, azt ígértem a lánynak (egy azt hiszem, kék ruhába öltözött, hosszú szőkésbarna hajú szép lány), hogy visszajövök. És nem jöttem vissza.
Ezek jöttek elő a fogadalom kapcsán, amit nem tartottam be akkor régen.
Nem tudom, hogy ezek mennyire pontosak, akkor a szobámban ezeket éreztem ezzel kapcsolatban.
A külsőmről az ugrott be, hogy rövid szőkés hajam volt, és (nagyon?) vékony testalkatom.”

Nagyon kíváncsi vagyok a következő karmikus kötésem feloldására!

Mit jelent a karma?

Minden spirituális oldalon előkerül a karma fogalma. Azonban rengeteg  a tévhit ezzel kapcsolatban.  A legegyszerűbben: ok és okozat.  Amit tettünk annak a következményeivel szembe kell néznünk.  ” Ki mint vet úgy arat. Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa.”

Hogyan kapcsolódik a karmához az előző élet? Sokszor a tettek következménye csak a következő, vagy sokadik azutáni életben kerül elő, ekkor adódik lehetőség a feloldására.

Karmikus problémák okai:

 70  százalékban:  másoknak tett  felelőtlen, betartatlan ígéretek, ezek nagy része vallási (általában betarthatatlan házassági) ígéret.

20 százalékban:  másoknak okozott fizikai vagy lelki bántalmazás.

10 százalékban: természetszellemeknek, isteni minőségeknek tett nem betartott ígéretek. (Krisztus előtti időszak)

Jósok, tisztánlátók

Ügyfeleim egy része jósoktól,  magukat tisztán látó, tisztán halló, tisztán érző, léleklátó személyektől érkezik. Sokszor nem tudnak a megoldást a problémára  amit látnak, érzékelnek, megrettennek azoktól az erőktől amiket  találnak, sokszor nem létezőt is kitalálnak.

A valódi tisztán érzékelésről annyit, hogy arra az időre míg fontos dolog kikereséséről van szó odaadják az arra érdemesnek.  Ennek előfeltétele a több éves  önkéntes, és anyagiaktól  mentes munka a nagy egységért. 

“Minden úgy történt ahogy a jós megmondta.” hangzik az ügyféltől. Sajnos azonban nem a fény oldallal dolgoznak, a nem kívánatos negatív erő egy része az ügyfélen is megjelenik. Számomra aki gyerekkora óta látó az gyerekkora óta démonos.