Vendégposzt: szívprobléma, karmikus betegség

Szeretném írásban is megköszönni neked István, hogy meggyógyultam a szívbetegségemből !

Nagyon hálás vagy érte és köszönöm neked! Születésem óta szívbeteg voltam. Kamasz koromban egyre rosszabb lett, és a pulzusom nyugalmi állapotban 90 felett volt rendszeresen. Az orvosok azzal magyarázták hogy lassan csukódik a szív billentyűm és mindenért ez a felelős. A szívem gyakran beszúrt és szorító fájdalmak kísérték a szúrásokat. Ekkor a pulzusom már nyugalmi állapotban még feljebb ment, már a 100 as- értéket érte el pulzusom. Gyógyszereket kellett szednem kicsit lejjeb ment a pulzus de a fájdalmak, szúrások, szorítások, nem szűntek meg továbbra sem. Több mint 7 éve szedtem a gyógyszert és már több orvost is megjártam, de mindegyik orvos kezelése sikertelen volt. Teákkal is próbálkoztam de semmi. Ekkor hozott össze a sors Istvánnal, úgy döntöttem most ő rajta a sor! István megállapította ez a szív probléma karmikus betegség előző életből áthozott szerzemény! Ki kereste és én megcsináltam az ehhez szükséges megbocsátási feladatot , amit István rendje módja szerint leírt nekem! István folytatta probléma megoldását és ma elmondhatom a pulzusom normális szintre beállt, megszűnt az összes panaszom és elmondhatom végre a gyógyszert is eldobhattam, teljesen meggyógyultam. Hálás köszönet  érte, nagyon köszönöm, főleg Jézusnak és az égieknek köszönöm, akik lehetőséget adtak nekem erre a csodára! MINDEN JÓT KÍVÁNOK NEKED

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.